Bemutatkozás

Kedves Látogató,

Engedd meg, hogy bemutatkozzam:

Csツa vagyok 🙂

2008 óta vagyok vállalkozó, ekkor alakult meg az EV, aminek a hivatalosan bejegyzett fantázianeve: ODU Stúdió. 2021-ben megalakult a Paraffin Maffia Kft is, amivel cégeket és magánszemélyeket egyaránt ki tudunk szolgálni.

Az elmúlt közel 20 évemet különböző televíziókban töltöttem, mint vágó. Mint sokan mások a TV-s szakmában, én is egy vidéki televíziónál kezdtem, mint kameraman, majd a TV2-höz kerültem, ahol promo producer lettem. Ez volt az utolsó bejelentett, főállásom alkalmazottként. Utána lettem egyéni vállalkozó és azóta volt szerencsém különböző nagyszerű produkciókban is részt venni.

Vágtam több sorozatot, ifjúsági és dokumentumfilmeket, RTL Klub-os, TV2-es magazinműsorokat, Duna TV-s, M5-ös televízióműsorokat is készítettem.

"Önjárónak" szoktak nevezni, mert 90%-ban egyedül dolgozom.

Viszont az ember kapacitása véges...

Ezt belátva az évek alatt kialakítottam a magam köré egy megbízható kis Csapatot, akiket forgatásokhoz vagy nagyobb volumenű projectek elkészítéséhez szoktam hívni. Néha "beugrós" alvállalkozókkal is dolgozom, ilyenkor egy szabály van: hogy a finishelésben MINDIG részt vegyek én is.

Ha 3 szóval kellene jellemezni magam azt mondanám: korrekt, lelkiismeretes és maximalista. 

Nagyon fontosnak tartom a határidők betartását, ugyanakkor azt is, hogy legyen tér (és idő is) a fantázia szárnyalására. A célom - célunk az, hogy mindenből a legjobbat hozzuk ki, és, hogy a végén Te, Kedves Megrendelő maximálisan elégedett legyél!

 

Miben lehetünk a segítségedre?

  • TELEVÍZIÓMŰSOR GYÁRTÁS és DOKUMENTUMFILM KÉSZÍTÉS
  • ONline és OFFline GRAFIKA (Logo és Kabalafigura tervezés, Printek, Bannerek készítése, Webgrafika)
  • KREATÍVOK KITALÁLÁSA, ÖSSZEÁLLÍTÁSA
  • HANGMÉRNÖKI MUNKÁK (Hangrögzítés, Teljes körű hangutómunka, Narráció felvétele)
  • SZÖVEGÍRÁS
  • KÜLÖNBÖZŐ INFORMATIKAI MUNKÁK
  •  

Referenciákat belinkelek, de meg is említek néhányat:

  • irdatlan mennyiségű filmpromo (TV2, IRISZ TV, RTL Klub, Film+, Duna TV)
  • Face The Pro, Európai Idő, Vacsoracsata (RTL Klub)
  • Becsengetünk és elfutunk sorozat, Múltunk és jövőnk a víz sorozat, Balatoni halászat, Befogad és kitaszít a világ (MTVA)
  • Gasztroangyal (Duna TV) /ezt kiemelném, mert éveken át, kb. 200 db 52 perces epizódot vágtam meg hétről hétre, ez volt akkoriban a csatorna legnézettebb műsora/
  • Hídemberek (ATV)
  • Hal a tortán (TV2)
  • Tudós Társaság, Reggeli Belépő (M5)

 

http://www.youtube.com/Maxaviv